Nem mi írtuk!

Tisztelt Olvasó!

A következő idézetet a Bordói lé vörösborra és ezen keresztül az egészségre gyakorolt hatásáról szakirodalomban találtuk. Reméljük, hogy a cikk meggyőzi Önt az Agroterm Kft. által gyártott Bordói lé évszázadok óta tapasztalt kedvező hatásáról.

Íme: „Mértékletes alkoholfogyasztás mellett csökken a koszorúér-betegségek kockázata. Az orvosi szakirodalom a jelenséget "francia-paradoxonnak" nevezte el. A francia konyha sok zsírt, főként telített zsírt használ, mégis alacsony a koszorúér-betegségek gyakorisága és az emiatti halálozás. A hatást a vörösbor-fogyasztással is szokták magyarázni, de a helyzet azért nem ilyen egyszerű. Magyarországon is jelentős a zsírfogyasztás és a vörösbor-fogyasztás is, mégis a koszorúér-halálozási statisztikák végén kullogunk. Vannak, akik ezt azzal magyarázzák, hogy a francia szőlőket bordói lével permetezik. Ezt a gyümölcs felveszi és ezzel jelentős, jól hasznosuló rézbevitelt biztosít. A réz pedig fontos része annak az enzimnek (szuperoxid-dizmutáz), mely a mérgező szabadgyökök közömbösítéséért felelős. Védőhatással naponta legfeljebb három deciliter vörösborig számíthatunk, mert utána a májkárosodás miatt csökken az érelmeszesedés ellen ható HDL-koleszterin termelése.”

A teljes cikk a www.hazipatika.com oldalon található.

Válaszolunk kérdésére

Válaszolunk kérdésére

Szezonális ajánlatunk - Borkén

Szezonális ajánlatunk - Borkén