A tavaszi első kórokozók veszélyei

A nedves, párás és hűvös tavaszi napok kedvezőek a gyors szaporodásához, fertőzésekhez. A megelőzése érdekében a rézzel végzett lemosó kezelést végezhetjük el. Különösen az őszibaracknál ügyeljünk arra, hogy a levelek rézérzékenyek, ezért a levelek kifakadása, a fák színes bimbós állapota után rézzel már ne kezeljünk.

A gomba számára kedvező időjárás esetén rügyfakadás után a kontakt (Pl. Rézkén 650 SC, Rézoxiklorid 50 WP) és felszívódó szerek kombinált alkalmazásával előzhetjük meg a súlyos fertőzéseket. A mandula majd a kajszibarack, később a meggy virágzásakor a hajtások pusztulását okozó monília  tünetei jelenhetnek meg a fákon (lásd: kép).

moniliás elhalás

A virágok elszáradása, a hajtások elhalása, leszáradása, a hajtásokon kialakuló mézgás váladék megjelenése utal a fertőzésre, amely először a virágokon keresztül történik meg. Emiatt a lemosó kezelések után a virágzás elején, majd a fővirágzásban kell védekezni. A rügyfakadás időszakában az almafákon korán, az első levelek megjelenésekor találkozhatunk a levéltetvek kártételével, majd a rügyeket is károsító rügysodró molyok tünetei jelenhetnek meg. 5 C felett bújnak elő telelő helyeikről a körtelevélbolhák.

A tömegesen elszaporodó körtelevélbolha kártétele a növény fejlődését, és a termésképződést erősen visszaveti. A levéltetvek, és a körtelevélbolha kártételét a rügyfakadástól a pirosbimbós állapotig Agrokénnel végzett lemosó kezeléssel előzhetjük meg.
A következő alkalommal a rügypikkelyek alatt telelő károsítókról írunk.

Válaszolunk kérdésére

Válaszolunk kérdésére

Szezonális ajánlatunk - Borkén

Szezonális ajánlatunk - Borkén